fel lehet-e ébreszteni egyszerKét

"Vajon a nap miatt
olyan sárga a szalmakalapod?
Nyár délután hanyatt
feküdve mondtad, hogy nekem adod.

Ott tartanám ahol
a madárijesztő adta neked,
még most is válaszol
ha kérdezem, ő nézi az eget,

és ezt mondja rólad:
Madár volt, én mégis idehívtam."

Ma egy férfi a Jászain ezt hegedűlte:

Sokkal jobban tetszett a magányos hangszer, mint így, aláfestéssel. Ráadásul a helyzethez képest tökéletes volt az előadás. Csak egy pihenőszünetben voltam képes felszállni végül a villamosra.

Mintha lassított felvételen nézném végig, ahogy egy nőt késsel legyilkolnak a pénztárcájáért. Minden csupa vér, hang nincs. Valaki velem van, de nem látom.

Egy nagy faszt, nincs még vége egyáltalán. Amire először és utoljára gondolunk, ugye?

Érdekes ez a kibeszélés - magunkban tartás ellentét.

Most, hogy elmúlt az első könnyebbség, aztán az esti nagy szomorúságok ideje (bár ma  nagyon durva rémálmom volt, fojtogattam egy embert, aki bántani akart), mintha megnyugodnék végre. Kezd kialakulni hármunk élete így egyben, ha már ennyien maradtunk, és hát ennek vannak jó oldalai is. Nem kell alkalmazkodni még egy emberhez, most tulképpen a fiúk diktálnak, vagyis inkább én diktálok úgy, hogy őket teszem legelőre, és persze nekik még ez sem elég, így ezerrel kell tartanom a határokat, mert legszívesebben bekebeleznének.

Mikor anyámmal a gyerekkorról beszéltünk régebben, mindig elmesélte, hogy még a vécén se hagytuk békén, és hogy reméli, majd visszakapjuk ezt a gyerekeinktől. Hát ez sikerült, mert most szinte sosem hagynak egyedül. Talán félnek, hogy én is elmegyek... felmerült ez a kérdés már, persze megnyugtattam őket, de hát a félelmek már csak olyanok, hogy sokszor alap sem kell hozzájuk.

Ma délután a játszótéren voltunk, amikor Beni feltette a kérdést, hogy most akkor létezik-e a húsvéti nyúl, én meg elmondtam, hogy szerintem nem, és most először volt, hogy egyenesen megmondta, hogy márpedig ő hisz benne, én meg higgyek, amit akarok. Nagyon tetszik nekem ez a hozzállás, mondtam is, hogy igaza van, mindig kérdőjelezze meg, amit mondok, vagy amit más mond, döntsön egyedül. Már persze, amiben joga van dönteni:) Mert egyelőre azért én sokszor jobban tudom, hogy mire van szüksége, vagy hogy mit kell tennie.

Azt hiszem, hogy most nagyon értékes idő következik hármunk kapcsolatában, mostantól még jobban odafigyelek, hogy minden úgy történjen, ahogy nekik hosszútávon is jó.

.....................

Őszintén szólva először nagyon dühös voltam. Merthogy miattuk történt így, ahogy történt... miért nem tudtam én egy Petihez hasonlóba beleszeretni annak idején... bár lehet, hogy akkor őt hagytam volna el ennyi idő után:) Fene tudja. Mindenesetre elég szar érzés, hogy most elsősorban anya vagyok, és csak aztán nő. NŐ. Az egyetlen valóban használható lehetőségem, ha olyan pasast keresek, aki a gyerekeimet is ugyanúgy tudja szeretni, mint engem. Tudom, hogy meglesz:) De egyelőre még fáj ez a ketrec.

Már leírtam a jókat, hogy tudjam, mire figyeljek legközelebb, és ma reggel arra ébredtem, hogy megtaláltam végre az utolsó kirakót is. Úgy hívják, hogy szelidség - mindenképpen erővel társulva, ami az önuralom és az önbizalom magas foka. Ezt a párosítást kérem.

Azt mondják az okosok, hogy úgy kell növelni az életkedvünket, hogy oda kell figyelni az apró részletekre, naponta öt érdekes vagy szép dolgot kell észrevenni.

Nem volt tudatos ma sem, hogy ezt tettem, hiszen szinte mindig ezt csinálom, de ha már így behatárolták a számot, kíváncsi lettem, hogy vajon hányszor érzem azt valamivel találkozva, hogy "de jó".

Tíznél hagytam abba a számolást, nem volt értelme tovább játszani ezzel, inkább odafigyeltem arra, hogy mik azok a dolgok, amik örömet okoznak nekem. És hát szerencsére jó sokan vannak.

Pl majdnem elütött egy biciklis srác a járdán, ami annyira nem lenne jó, de mikor elhaladt mellettem, és megláttam a hátára kötözött harmadik kereket, egyből beugrott a kép, hogy a kerék a hátán pörögni kezd, ő pedig szép lassan a magasba emelkedik, és átkerekezik a  Hold előtt, mint az ET-ben.

Aztán várnom kellett a hintára (hihetetlen, hogy milyen szemtelenek egyes 3 év körüli gyerekek és az anyukájuk, nem adják át a helyüket az idősebbeknek), de megérte, mert nem szakadt le alattam, így bebizonyíthattam magamnak, hogy olyan nagyon azért mégse lettem felnőtt ebben az elmúlt egy évben, hiába éreztem azt néha, hogy én vagyok a legrealistább lény a világegyetemben.

A kertekben krókuszok nyíltak, és földszag volt. A frissen ácsolt állványnak pedig fenyőillata volt, még a bűzös négysávos mellett is tisztán lehetett érezni.

Megnéztétek már jobban az Opera épületét?

Tíz óra körül olyan melegem lett, hogy mindent le kellett vennem magamról, amit anélkül lehetett, hogy közszemérmet sértenék. Ekkor az is kiderült, hogy nincs mese, elvesztettem valahol egy pár kilót, és kénytelen leszek vásárolni menni, mert az egyetlen valamirevaló gatyám túl bő rám.

A Roberto Cavalli bejáratán kígyóformájú ajtónyitó van fémből, szerintem nagyon szép.

Végül a kedvencem: az ismert csöves nő az aradin (talán a napsütés miatt) feladta megszokott katatóniáját, felnézett, és elkezdte énekelni, hogy "citrom ízű banán". A hangja olyan volt, mint a külseje, és én legszívesebben megöleltem volna.

Ja de hogy a rosszat is leírjam, bár szerencsére nem érint közvetlenül: az egyik munkatársamat úgy megütötte ma egy férfi, hogy több métert repült az utcán, a kereszteződés közepén landolt, fel se tudott kelni. 40 percet kellett várnia a mentőre, szerencséje, hogy egy másik munkatársunk végig ott volt vele, így tanúskodhat az ügyben is, és nem kellett egyedül feküdnie az aszfalton. És hogy megérdemelte-e?  Egyrészt az elmesélés alapján egyértelműen nem, de szerintem semmi nem jogosít fel egy embert, hogy teljes erővel megüssön egy másikat, arról nem is beszélve, hogy a pofozkodós embernek bizonyára átlagon felüli ereje van, ha ekkorát tud ütni. Most majd megnézheti magát, mert a sérülés valószínűleg 8 napon túl gyógyuló. Hát így telnek a napjaink, mindig bővelkedve örömökben.

SKYE Aimer Tant from noacting on Vimeo.

Megint kétcopfos napot tartottam, de ma már kikezdte a megszokás. Legalábbis számomra, másoknak még nem:) Igazából kár, hogy ezen a munkahelyen a legjobb, amit tehetek, hogy távoltartom magam a munkatársaktól. Pedig van pár ember, akivel szívesen váltanék felhőtlenül egy-két szót... na mindegy.

Viszont megtaláltam az első dolgot ezen a tavaszon, ami arra a régi énemre emlékeztetett, aki egy éve még voltam. Egy eldugott részen virágzó jázminbokrot találtam. A jázmin pici, fehér virágokat nyit, amiknek nagyon erős, jellegzetes illatuk van. Letéptem egy duplát, és kiszívtam belőle minden illatot.

Szeretnék venni egy biciklit. Azt mondják, hogy amit én szeretnék, azt már húszezer körül megkapom. Mert hogy nincs túl nagy igényem, nem is értek ehhez, csak látom, hogy egy retró női városi biciklit szeretnék. Valami ilyet:

De egy tök egyszerű fehérrel is megelégszem, csak legyen szoknyavédője, aztán én majd átfestem. Ha lesz kedvem hozzá:)

Ezeket a cikkeket meg majd elolvasom, hogy ne lopják el, ha lekötöm valahol.

Meg még szeretnék egy új mobilt, amivel zenét is tudnék hallgatni, és fényképeket is készíthetnék. Jó, tudom, ez nem olyan, mintha igazi fényképező lenne, de már ezerszer volt olyan, hogy jártam az utcákat, és találtam valamit, amit meg szerettem volna örökíteni, de nem volt mivel. Azt viszont, hogy még plusz súlyt vigyek magammal ennek érdekében, nem vállalom. Úgyhogy rövid határidőn belül veszek egy Nokiát, az úgyis a szívemhez nőtt az évek során. Basszus, férfi nélkül vásárolni ilyesmit...:) összeszorul a gyomrom. Még hogy nincs szükségem segítségre:) Na mindegy, majdcsak megoldom egyedül is.

És ha ezek mind megvannak, akkor tekerés közben énekelhetem Nyeső Mari Biciklis dalát. Ami persze nincs fent jutubon, ezért legyen egy másik tőle:

"Csak küldöm a jeleket, hogy felnőttebb ne legyek..."

- az arcaid hiányoznak... amikor keresztbe rakod a szád, úgy, ahogy én nem tudom, aztán kifordítod az alsó ajkad, mozgatod össze-vissza, és én talán nem is nevetek, de kisüt bennem a nap tőled.

- az önfeledt nevetés hiányzik, ami kibuggyan belőlem, amikor bohóckodsz. Amikor játszol velem, és mintha semmi más nem lenne a világon. És nincs is semmi, ami ennél fontosabb.

- a mosolygó szemed hiányzik. Akkor olyan veled, mintha nem is lenne köztünk tér.

- a vállad hiányzik, ahogy befészkelem magam a fekvő tested mellé, a karom a mellkasodon, a te karod fekve ölel engem, közelebb húz. A szakállad csikizi az arcom. Mintha hazaérnék.

- a búcsúzás hiányzik. A rituálé: ajtó előtti utolsó ölelés, aztán a csücsörítő szád a rácsokon keresztül. Teljeserőbőlpuszi.

- a tudat hiányzik, hogy ez csak játék, mert úgyis hazajössz.

A metropolbeli kedvenc rovatom mai címe: Mindenkinek van egy ára. Krausz Jenő elmesél egy történetet arról, hogyan vágott át egy nőt a legjobb barátnője - pénzért. Aztán végkövetkeztetésként megint a mondat: "Mindenkinek megvan a maga ára.", és ne bízzunk senkiben. Majd folytatja: pénz, szex, hatalom...

Én meg azon gondolkodtam, hogy milyen szar lehet ilyen világképpel élni. Ha még azt is hozzávesszük, hogy mindenki magából indul ki...és ő nem tett kivételt, nem azt írja, hogy a legtöbb embernek.

Biztosan tudom, hogy sosem tennék ilyet. Sőt, úgy érzem, hogy ismerek még pár (nem sok) hasonlót, akiben száz százalékig megbíznék. Az ilyen újságcikkek miatt csökken ez a száz kilencvenkilencre, és én haragszom erre az emberre, amiért nem csak, hogy ennyire bizalmatlan, de még terjeszti is, határozottan állítja, hogy neki igaza van, ezzel befolyásolja a többieket, jelen esetben több ezer embert, akik mind elolvassák ezt a cikket, mint általában a legjobbat ebben az ingyenes (ehhez képest kifejezetten színvonalas) újságban.

Azért vegyük sorra, vajon mi lehet az a dolog, amiért engem meg lehet venni. Pénz, szex, hatalom... ezeket biztosan kizárhatjuk. Őszinteség. Na igen, ezért sokmindent megteszek, ha találkozom vele. Csak hát az őszinteségnek önmagában van egy olyan tulajdonsága, hogy nem számító, ezért nem is kér semmit cserébe. Figyelmesség. Kedvesség. Csak hátsó szándék nélkül, belülről fakadóan, önmaga örömére. Még sorolhatom: önismeretből fakadó reális önbizalom - változásra való képesség és törekvés - pozitív gondolkodás - cselekvőképesség - becsületesség - egyenesség - türelem - önuralom - jóindulat - intellektuális és érzelmi nyitottság, érzékenység és igényesség - önálló gondolkodás, egyéniség - bátorság - felelősségvállalásra való képesség és hajlandóság - kitartás - hűség - adni és elfogadni tudás - emberi tartás - kreatív észjárás - most ennyi jutott eszembe. Ha találkozom valakivel, aki mindezekkel egyszerre rendelkezik, mindent meg fogok neki adni, amit tudok.

Hát igen, engem is meg lehet vásárolni.

Egy nagyon jó blogból:

"Megenyhültem én is. Gyengéden nyúltam a melegedő földbe, hogy csukott szemmel tapogassam ki a gyökerek hálóját. Mint egy idegsebész, aki a problémás idegszálakat keresgéli egy tehetetlenül alvó testben."

Biztos a Désolée, mon bébé is közrejátszik.

Hihetetlen, hogy milyen figyelmetlen vagyok néha:)) Vannak dolgok, amik naponta megjelennek a színen, és látom őket, tényleg, de csak akkor esnek le, ha valami miatt mégis kénytelen vagyok odafigyelni rájuk. Még szerencse, hogy ezek sosem emberek, csak olyan apróságok, icipici, totálnemfontos részletek.

Sándorjózsef leáldozott, eljött Benedek napja, mi meg elmentünk a Duna plázába legókiállításra. Nem is gondoltam, hogy ilyen nagy bulit csinálnak ebből, persze baromi sokan voltak, és színvonalas, tényleg (28-ig még megnézhető). A legjobban Einstein tetszett, én is csináltam képeket, de mivel pillanatnyilag se kártyaolvasóm, se kábeleim, ezért csak a netről tudtam leszedni:

Volt még ott kalóz- és vikingélet, meg mindenféle város mozgó részekkel, valaki megcsinálta a Clark Ádám teret a Lánchíddal, alagúttal, siklóval, hát mondjuk az annyira nem tetszett, szerintem ha valaki ilyen sok munkát meg időt fektet valamibe, akkor legyen tökéletes, különben mi értelme van.

Játszani számítógépes játékokkal lehetett, persze ezek is a lego-sorozatból voltak, de ami ennél érdekesebb, az a technic-bemutató volt. Egy pár fiatal irányította a dolgokat, volt skorpió, ami érzékelte a feje előtt lévő kezet, és azonnal lecsapott a farkával, volt "egyszerű" robot meg autó, sőt, volt egy gitár is, ami tényleg működött, persze nem húros módszerrel. A fiaim szerintem még kicsik az ilyesmihez, mégis nagyon érdekelte őket, hogyan is működnek ezek a játékok, nagy nehezen még a félelmeiket is sikerült legyőzni, és fel merték tenni a kérdéseiket. Erre az egyik srác olyan magyarázatba kezdett, hogy én is kábé minden második szót értettem. Elhangzottak olyan szavak, hogy nxt, bluetooth, ami viszont nagyon érdekes volt számomra, hogy ők maguk készítették ezeket a játékokat. Simonyi Károly szakkollégiumos pólóban voltak, és mint kiderült, magánszorgalomból foglalkoznak robotikával, az csak plusz, hogy a lego az alkatrészek miatt megkönnyíti a dolgukat. Aztán megjött apa, Domek éppen felnézett a gitárral a kezében, megjelent egy félmosoly az arcán, és annyit mondott: szia apa, Beni viszont vad vágtával vetette magát az apja nyakába.

Igazából nagyon nyomasztott ez a hely a benne lévő emberekkel együtt. Én komolyan szeretnék jobban közéjük tartozni, kevésbé rossz szemmel nézni a sokszor bárgyú életüket, de egyelőre még nagyon is ott van bennem a kritika, ami ezeknek a kimért, hideg, élettelen és tökegyforma embereknek szól. Aztán lehet, hogy csak a hely és az üzletek csillogása keltett mindenkiben rossz érzést, bennem biztosan.

Idézet Lorelai esküvői meghívójáról:

"Elhantoltuk a szabadság rothadó tetemét."

                  /Mussolini/

Most, hogy így belegondolok, igaza van. Én sem szeretném ezt. Mert oké, legyek együtt azzal, aki nekem való, akivel jól érzem magam, de nem szeretnék senkinek a tulajdona lenni, és azt mondani, hogy jóban-rosszban. Ismerem magam, úgyis megtennék mindent a másikért, de azért létezik az a rossz, amikor már egyáltalán nem vagyok hajlandó "feleség" lenni. Sőt. Nem vagyok hajlandó feleség lenni és kész.

Hát nem is tudom, hogyan írjam ezt le. Meg vagyok elégedve magammal. Éveken át (egészen pontosan 2005 szeptemberétől, a nagy fejestől:) - kár, hogy a napot nem jegyeztem meg - mostanáig)  tartott az a szétesett állapot, ami pontosan olyan volt, ahogy abban a könyvben le volt írva, össze-vissza dobált valami, alig tudtam hatással lenni rá, csak abban voltam biztos (bár nem mindig), hogy jól teszem, amit teszek, még ha nagyon nehéz is.

Tudom, hogy még messze nincs vége, de most olyan mérföldkőnél állok, amikor visszanézve azt kell mondjam: jóvan Judit, csak így tovább. Ez az utolsó nyolc hónap volt életem legnehezebb időszaka, legalábbis ami a való életet illeti. Ebben a pillanatban nincs lelkiismeret-furdalásom semmi miatt, leginkább azért, mert elmondhatom: minden erőmet beletettem valamibe, amit nagyon fontosnak tartottam. Az, hogy bizonyos szempontból nem az lett a végeredmény, amit szerettem volna, és hogy követtem el hibákat, nem befolyásolja a nagy teljesítményt, amit emiatt a dolog miatt kicsikartam magamból. Arról nem is beszélve, hogy nagyon, de nagyon sokat kaptam ebből az egészből, sokat tanultam, sokkal tisztább lettem, és hát végre ÉLTEM, amit annyira akartam már jó ideje. És ami még nagyon fontos: nem tartozom senkinek. Visszaadtam mindent, amit kellett, amit meg tudtam fogni, ami még friss vagy jelenlevő annyira, hogy kijavíthassam. Persze ebben a pénz nincs benne, pénzzel még mindig tartozom, remélem, hamar meg tudom adni.

Sejtem, hogy mi jön most, nem lesz könnyű a többi, régebbi kapcsolatomban is kamatoztatni a változásaimat, de azt hiszem, nagyon fontos, hogy megtegyem, hogy a családomat is kicsit felrázzam, csak azzal, hogy megengedem nekik, hogy megláthassanak igazán. Nem tudom, hogy tudok-e hatni az életükre, de a köztünk lévő kapcsolatokra biztosan tudok. Aztán meg... egyáltalán nem vagyok még üres, a töprengések, elszámolások és a szomorkodás idejét éli a belső, hűséges és kissé földhözragadt énem, de mégis úgy érzem, hogy készen állok bármiféle újra, akár a régi dolgokból, akár most még ismeretlen dolgokból következzen. Hiszen tavasz van:)

Nagyon szeretnék új sablont, de itt a blog.hu-n nagyon szegényes a választék. Sajátot létrehozni meg nem tudok. Ejj már, le kéne szoknom erről, hogy valamit nem tudok. Szóval még nem tanultam meg. Na de most! Ha lesz rá időm, akkor gyorsan utánajárok ennek a roppant fontos problémának.

Ma Lorelai-hajjal voltam dolgozni, és nagyon tetszett... ööö... főleg a pasiknak. Két copf, majdnem úgy, ahogy régebben is viseltem néha, csak ez a két copf lejjebb van, hátul, a tarkómnál. Amúgy is jó kedvem volt egész nap (pluszban kaptam még jó híreket is a dicséretek mellé), de már csak ettől a hajtól is valahogy olyan lett a világ, mintha gondtalan lennék. Már csak meg kéne tanulnom sminkelni:)) Mert az illik ehhez a hajviselethez. Valami változik bennem, olyan dolgokkal foglalkozom, amik eddig egyáltalán nem érdekeltek... akartam nyitott lenni, de mostanában nem volt erre sem időm, sem lehetőségem nagyon, és most azt hiszem, kinyílok, mint valami virág.

Volt a mai metróújságban egy Garfield, ami tényleg tetszik. Persze, hogy nem találom a neten. Így szól:

Jon: Ezt figyeld! Nem csinálok semmit!

Garfield: Ha jól csinálnád, nem kéne mondanod.

HáPé lemosolyalbumozott ma reggel.

- Ne gúnyolódj velem - viszonoztam nevetve, de ő védekezni kezdett, és értetlenül nézett rám.

Basszus, már egy hét eltelt, de Domek hazajövetelkor teljesen öntudatlanul mondta: szia Peti! Aztán bocsánatot kért. Na nem baj, majdcsak megszokjuk mind.

Nagyjából eszembe jutott, hogy miket mondtak. A szavakat nem tudom visszaidézni. És csak a történéseket tudom visszaidézni az elmúlt 4 évemből, de nem tudok összegezni, hogy egyben vonjak le következtetést. Azt hiszem, nem is fontos:)

Gyu: Itt ültünk Mazurral az első sorban, odajött hozzánk egy ember, és azt kérdezte, hogy itt adják a sárkányizét? Végülis igaza lehet, ha Mazur az izé.

Mazur: Felhívom mindenki figyelmét, hogy itt nem a sárkányizét adják, és ha valaki arra jött, akkor itt az utolsó pillanat, hogy elhagyhassa a termet.

Gyu: Tapsoljuk meg a 10 éves és 5 hónapos Gamestart!

Ez minden, ami beugrott, és az is lehet, hogy csak azért nem tetszett a beszéd, mert már jó ideje csak sztendápelőadást hallottam mikrofonból.

Hú, meg is nézek egyet, mert hiányzik.

ÁÁÁÁ, ezen a gépen nincsenek, a jutubon meg nincs semmi jó ebben a műfajban. El kéne menni egy élő előadásra...