Szeretnék venni egy biciklit. Azt mondják, hogy amit én szeretnék, azt már húszezer körül megkapom. Mert hogy nincs túl nagy igényem, nem is értek ehhez, csak látom, hogy egy retró női városi biciklit szeretnék. Valami ilyet:
De egy tök egyszerű fehérrel is megelégszem, csak legyen szoknyavédője, aztán én majd átfestem. Ha lesz kedvem hozzá:)
Ezeket a cikkeket meg majd elolvasom, hogy ne lopják el, ha lekötöm valahol.
Meg még szeretnék egy új mobilt, amivel zenét is tudnék hallgatni, és fényképeket is készíthetnék. Jó, tudom, ez nem olyan, mintha igazi fényképező lenne, de már ezerszer volt olyan, hogy jártam az utcákat, és találtam valamit, amit meg szerettem volna örökíteni, de nem volt mivel. Azt viszont, hogy még plusz súlyt vigyek magammal ennek érdekében, nem vállalom. Úgyhogy rövid határidőn belül veszek egy Nokiát, az úgyis a szívemhez nőtt az évek során. Basszus, férfi nélkül vásárolni ilyesmit...:) összeszorul a gyomrom. Még hogy nincs szükségem segítségre:) Na mindegy, majdcsak megoldom egyedül is.
És ha ezek mind megvannak, akkor tekerés közben énekelhetem Nyeső Mari Biciklis dalát. Ami persze nincs fent jutubon, ezért legyen egy másik tőle:
"Csak küldöm a jeleket, hogy felnőttebb ne legyek..."