Megszoktuk a hajléktalanokat az utcán. Mindenhol ott vannak, és nem gondolok már arra sem, hogy nyár van, most könnyebb nekik. A Moszkván, a telefonfülkékben fekvő csomagokról sem jut eszembe többé, hogy vajon élnek-e még.
- Nem Domek, nem vihetünk haza egyet sem, még egy embernek sem tudunk igazán segíteni, mert nem elég, ha veszek neki enni vagy hagyom megfürödni nálunk, ennél sokkal többre van szüksége. Vannak olyan egyesületek, akiknek az a munkájuk, hogy az ilyen embereknek segítsenek, ők tudják, hogy mit lehet és mit kell tenni, nekem túl nagy teher lenne, most mindenképpen.
Forgács Simon matricái nekem is szólnak, de nem vagyok hajlandó lelkiismeretfurdalást érezni olyan dolog miatt, amiről biztosan nem tehetek, se felvállalni olyan problémát, amihez túl kicsi vagyok. A megoldáshoz forradalom vagy minimum kemény lázadás kéne, nem küzdök olyan dologért a jelenlegi helyzetemben, ami sokaknak megoldhatatlan, senkinek sem sikerül. Lelki szemellenzőt hordok inkább, hogy azokkal a dolgokkal foglalkozhassam, amikbe érdemes és mindenképpen szükséges energiát fektetnem, nem cipelek megoldhatatlan terheket.
----------------------------------------
Szokatlanul hűvös volt a reggel. A férfi egy kirakat előtt ült, csak nadrág és cipő volt rajta, arcán kétoldalt vércsíkok.
- Most elmegyünk egy vérző ember mellett?
- Uram, ne hívjunk mentőt vagy más segítséget? Csupa vér a feje.
- Kérem, adjanak egy pulóvert.
