Most, hogy elmúlt az első könnyebbség, aztán az esti nagy szomorúságok ideje (bár ma nagyon durva rémálmom volt, fojtogattam egy embert, aki bántani akart), mintha megnyugodnék végre. Kezd kialakulni hármunk élete így egyben, ha már ennyien maradtunk, és hát ennek vannak jó oldalai is. Nem kell alkalmazkodni még egy emberhez, most tulképpen a fiúk diktálnak, vagyis inkább én diktálok úgy, hogy őket teszem legelőre, és persze nekik még ez sem elég, így ezerrel kell tartanom a határokat, mert legszívesebben bekebeleznének.
Mikor anyámmal a gyerekkorról beszéltünk régebben, mindig elmesélte, hogy még a vécén se hagytuk békén, és hogy reméli, majd visszakapjuk ezt a gyerekeinktől. Hát ez sikerült, mert most szinte sosem hagynak egyedül. Talán félnek, hogy én is elmegyek... felmerült ez a kérdés már, persze megnyugtattam őket, de hát a félelmek már csak olyanok, hogy sokszor alap sem kell hozzájuk.
Ma délután a játszótéren voltunk, amikor Beni feltette a kérdést, hogy most akkor létezik-e a húsvéti nyúl, én meg elmondtam, hogy szerintem nem, és most először volt, hogy egyenesen megmondta, hogy márpedig ő hisz benne, én meg higgyek, amit akarok. Nagyon tetszik nekem ez a hozzállás, mondtam is, hogy igaza van, mindig kérdőjelezze meg, amit mondok, vagy amit más mond, döntsön egyedül. Már persze, amiben joga van dönteni:) Mert egyelőre azért én sokszor jobban tudom, hogy mire van szüksége, vagy hogy mit kell tennie.
Azt hiszem, hogy most nagyon értékes idő következik hármunk kapcsolatában, mostantól még jobban odafigyelek, hogy minden úgy történjen, ahogy nekik hosszútávon is jó.
.....................
Őszintén szólva először nagyon dühös voltam. Merthogy miattuk történt így, ahogy történt... miért nem tudtam én egy Petihez hasonlóba beleszeretni annak idején... bár lehet, hogy akkor őt hagytam volna el ennyi idő után:) Fene tudja. Mindenesetre elég szar érzés, hogy most elsősorban anya vagyok, és csak aztán nő. NŐ. Az egyetlen valóban használható lehetőségem, ha olyan pasast keresek, aki a gyerekeimet is ugyanúgy tudja szeretni, mint engem. Tudom, hogy meglesz:) De egyelőre még fáj ez a ketrec.
