Valami hasznosat is kéne csinálni, ha már itthon lehetek pár napot (azon kívül, hogy több időt tervezek vízszintesen, mint függőlegesen tölteni), és mivel a költözés nem sürget, kicserélem a szobákat. A fiúknak kicsi a kisebb, nekem hatalmas a nagyobb.

A nagy szobában is hagyok egy ágyat, így ott alhatok, ahol éppen kedvem tartja. Szeretek náluk lenni, amikor alszanak. A sok szó és állandó vibrálás helyett nyugalom, majdnem babaillat és halk szuszogás az együttlét.

Benő kisimult arccal fekszik az emeleteságy felső szintjén, pihen a sok akarat, már készül a holnapi csatározásokra. Állandó ellentétben állunk, mert hiába engedek neki minden olyan helyzetben, amikor lehetséges, ő mindent akar. Néha, amikor belefáradok a követelőzés elhárításába, felemelem a súlyos kis testét, magamhoz ölelem, makiként kapaszkodik rám, én meg kedvesen arra kérem, hogy értse meg: nem lehet mindig minden úgy, ahogy ő akarja. Ilyenkor megígéri, hogy jó lesz, de ha változik is, nem nagyon látom. Talán lassan, ahogy eljutunk az iskoláig, megszokja, hogy uralkodnia kell magán, és hogy rajta kívül más emberek is élnek a világban.

Utáltam gyerek lenni, épp ahogy ő. Hogy jönnek ahhoz mindenféle ostoba felnőttek, hogy jobban tudják nálam, mi a jó nekem, és irányítani akarjanak. Anyám hagyta magát, elhitte nekem, hogy jól tudom, én meg persze, hogy nem tudtam jól. Nem akarom megtörni a saját fiam, de szeretném, ha szerethető és szeretni tudó, aránylag elégedett, önmagát maximálisan kiteljesített felnőtt válna belőle. Ehhez igenis kellenek azok a korlátok, amiket sosem voltam hajlandó elfogadni, és nem is tanultam meg. Alkalmazkodni ehhez a gyönyörű-ocsmány világhoz, nem beleolvadni, csak élni tudni benne, kihasználni az összes lehetőséget, amit nyújt.

Domek... ő alszik alul, mert Beni nem hajlandó átadni az emeletet, pedig régebben úgy egyeztek meg, hogy változtatni fogják a helyüket. Domi szomorúan panaszkodik nekem, pedig tudja, hogy nem oldom meg helyette a gondot, neki kell megtalálnia a hangot a testvérével, és elérnie, amit szeretne. Csakhogy ő érzékeny és jószívű, nehéz érvényesítenie az akaratát, amiből nincs túl sok. Viszont van helyette kifinomult gondolkodása és humora (mindig ledöbbenek a felnőttes szóviccein, miközben olvasni se tud még - pl tegnap "meggyőztük a versenyt"), amit Beni szinte sosem ért, csak néz ránk, hogy vajon min nevetünk.

Nem is lehetnének különbözőbbek, pedig csak 1 perc hatásszünettel születtek. Álmukban - számomra - egyformák. Az én tökéletes fiaim.

(Itt éppen az első, saját készítésű szendvicsüket eszik.)