Nem vagyok felelős mások rossz döntéseiért. Akkor sem, ha butaságból születnek, meg akkor sem, ha megalkuvásból. Amiért felelős vagyok: a saját tetteim, önmagam átadása, a határaim megmutatása és tartása. És persze jelen esetben felelős vagyok a gyerekeimet ért hatásokért, legalábbis ami a családi életet illeti.
Régebben szerettem az illúziókat. Úgy voltam vele, hogy úgyis olyan sok szar van a világban, minek lássam rossznak, tegyük szebbé. Most azt gondolom, hogy baromi nagyokat bukhatok, ha nem figyelek oda a valóságra. Vagyis mielőtt bármit is tennék, meg kell ismernem azt a dolgot, amit a közelünkbe szeretnék hozni. Beleszeretni egy illúzióba... ha csak rólam lenne szó, azt mondanám, hogy egye fene, bár ez a hozzáállás sem jó, igazság szerint magamat is ugyanannyira kéne védenem, mint másokat.
A szerelem illúzió. Olyat hoz ki az emberekből, ami hosszú távon nem fenntartható. A szerelem az önzetlenség állapota, olyankor a másik fontosabb, ezért elfelejtjük a saját igényeinket, alárendeljük magunkat, nem tartjuk a határainkat, és meg sem mutatjuk az igazi énünket. Olyankor gyönyörűek vagyunk, de ez a ragyogás elmúlik, és ami utána marad, az már csak a kiábránduláshoz elég - akár kaptuk, akár adtuk ezt az érzést.
Szeretni valakit egészen más dolog. A szeretet nehéz, mindennapos munka. Folyamatos energiát és odafigyelést igényel, párkapcsolat esetében mindkét fél részéről. Amit nem teszek bele, azt nem is tudom kivenni belőle, de hiába teszek bele mindent én, ha a másik nem teszi bele a maga erejét. Vagyis a szeretetnek kölcsönösnek kell lennie, szeretetre képtelen emberekkel nem szabad párkapcsolatot kialakítani, mert biztosan felborul. Szeretetre képtelen emberek kössék össze az életüket ugyanilyennel, már persze ha van miért.
Egyensúly. Mindennek a közepe, a két ember közötti félúton lévő határon való billegés az egyetlen egészséges és hosszú távon is működőképes lehetőség. Ha az egyik mindig többet ad és a másik elfogadja, az nem fenntartható állapot, hiába közös a megegyezés.
Kommunikáció. Aki nem beszél az érzéseiről és az ezekkel kapcsolatos gondolatairól őszintén és mindent kimondva, az becsapja a másikat. Amit nem mondanak ki, az csak a levegőben lebeg, és előbb-utóbb meg is testesül probléma formájában.
És persze mindez nem fontos, ha az ember megelégszik egy akármilyen és akármeddig tartó kapcsolattal.
Én nem elégszem meg, ezért most húzok ide egy vonalat, és mielőtt bárkit is beengednék az életembe, amennyire csak lehet megismerem önmagam és az igényeimet, és megtanulok ezek függvényében, teljes mértékben önálló lenni. Egész leszek.
