A héten két munkatársamról derült ki (számomra), hogy halálos betegek. Az egyikről pár órája. Ő az a srác, aki látványosan utál engem, sosem köszön, és én értékelem is ezt az őszinteséget, bár viszontutálni még szívességből sem tudom.
Még sosem találkoztunk eddig semleges terepen, kettesben, ma szembejött, és azt mondta kedvesen: szia. Aztán beszélgetni kezdtünk, és ő elmesélte, hogy évek óta dialízisre jár, és mostanra a lábával is gond van, ezért nem dolgozik már itt sokáig. Mutatta a kezét, amin az erek hatalmasra duzzadtak a kezelésektől, én meg azon kaptam magam, hogy itt állok szemben az egyik "ellenségemmel", és legszívesebben megölelném.
