Találtam valakit, egy igen értékes embert, aki látszólag tökéletesen illik hozzám. Minden részében Férfi, olyan nekem való módon, még a számomra olyan fontos dolgok is stimmelnek, mint a becsületesség, a humorérzék vagy a kritikus szemlélet, egyetlen olyan dolgot sem tudnék mondani, ami annyira nem tetszik benne, hogy ne tudnám megszeretni. Sőt, egy csomó olyan tulajdonsággal rendelkezik, amiről ésszel azt gondolom, hogy "ez az, ami hiányzott eddig". Csak egy pici apróság hiányzik belőle, ami elrontja az egészet: az érzés, hogy ő az. Az eszem ujjong, hogy de jó, a szívem viszont csak a barátrekeszt nyitogatja.
Azt mondják a jóakarók és engem féltők, hogy adjak esélyt, majd megszeretem. Valószínűleg, ha nem az érzéseimnek hinnék elsősorban, akkor így is tennék. Biztos vannak olyan párok, akik boldogan élnek ilyen baráti kapcsolatokban, hiszen egy szerethető ember mellett könnyű élni, de én nem tehetem. Csak becsapnám őt is, magamat is, nem lenne az jó senkinek. Hogy akkor mi a megoldás, és leszek-e még olyan igazán szerelmes vagy egyedül maradok (mert inkább az, mint a megalkuvás), jó kérdés. Talán tudok is rá válaszolni.
